Nagy győzelem Monoron! |
cegledfoci.hu |
2022.02.28. 09:08 |
|
Csapatunk egymás után második idegenbeli mérkőzését is meg tudta nyerni, ezzel megőrizve a veretlenségünket a tavaszi szezonban. Mérkőzés egészét tekintve megérdemelt győzelmet arattunk, a meccs nagy része alatt tudtuk irányítani a játékot és lényegesen több lehetőséget is tudtunk kialakítani. Az első félidőben is akadtak helyzeteink azonban nem tudtunk eredményesek lenni, amit a második játékrész közepén majdnem meg is bosszulták a monoriak, ekkor Miklernek nagyot kellett nyújtózkodnia, de ki tudta tornázni a labdát a léc alól. Ezt követően ismét tudtuk növelni a nyomást az ellenfél kapuján és végül a 85.percben Hamar betalált, ezzel megszerezve a vezetést. Az utolsó percekben már nem igazán történt semmi, egy-egy beadással próbálkoztak a hazaiak, viszont komoly veszély nem hárult a kapunkra és maradt a a 0-1.
|
 |
Döntetlen a bajnoki nyitányon ⚽ |
cegledfoci.hu |
2022.02.14. 14:24 |
|
Egy jó színvonalú mérkőzést játszottunk a Kozármisleny ellen, ahol már az ötödik percben vezetést szereztünk Annus Árpi révén. Ezt követően többnyire a mislenyi csapat birtokolta a labdát, ám igazán komoly helyzetet nem tudtak kidolgozni. Így a félidőre 1-0-ás ceglédi vezetéssel vonulhattak a csapatok. A második játékrész legelején egyből tudott egyenlíteni a vendég együttes és ezt követően ugyan próbálták növelni a nyomást rajtunk, viszont a csapat rendkívül szervezetten focizott aminek köszönhetően sikerült kézben tartani a meccset. A hajrára fordulva nagyon közel kerültek a fordításhoz, de a hazai kapufa velünk volt, így maradt az 1-1.
|
 |
|