⚽️ Szoros meccsen maradtunk alul Cegléd 1️⃣-2️⃣ Dunaújváros |
cegledfoci.hu |
2022.03.14. 10:30 |
|
Nem sikerült a bravúros pontszerzés, ami a játékot elnézve teljesen reálisnak tűnt. Az első félidőben egyetlen kapufáig jutottak a dunaújvárosiak, nekünk pedig három gólhelyzetünk is adódott, ezeket azonban sajnos nem tudtuk kihasználni. A fordulás után jobban jöttek ki a vendégek és vezetés is szereztek, ám ezt követően ismételten kiegyenlítődött a játék képe. A 64. percben emberhátrányba kerültünk miután Szász megkapta a második sárgáját, azonban nem kerültünk óriási nyomás alá, sőt rá 7 percre Kelemen egyenlíteni is tudott egy zseniális Horváth féle beadást követően. Sokáig viszont nem örülhettünk, hiszen némi túlzással a középkezdésből újra vezetést szereztek a vendégek ezzel beállítva az 1-2-es végeredményt. Összességében elégedettek lehetünk a mutatott játékkal, viszont pont emiatt kicsit keserű szájízzel nyugtázhatjuk, hogy nem sikerült a bravúr. Jövő héten Dabasra látogatunk.
|
 |
|